12 érem hétvégén Orfűn...

Beküldte Webadmin – 2019, június 23 - 21:21
Eszkimó Orfű

Régiós Eszkimó-Indián Játékok beszámoló

A hétvégén, Orfűn, a Pécsi tavon került megrendezése az Alsó-Duna Régió Eszkimó-Indián Játékok. Ezen a versenyen a 8-12 éves kis kajakos, és kenus versenyzők indulnak.

A 8-9 éves korosztálynak szárazföldi sorversenyen, majd 4km-es evezésen, ezután pedig kétféle vízi ügyességi megmérettetésen kellett részt vennie, és e feladatokat a Magyar Kajak- Kenu Szövetség által meghatározott szintidőn belül teljesíteni. Akinek ez sikerült, azt ARANY minősítéssel, és oklevéllel jutalmazták. Ebben a korosztályban három versenyzőnk indult, és mindhárman arany minősítéssel, és oklevéllel térhettek haza.

A 10-12 éves sportolók célba dobás, húzódzkodás, futás és evezés versenyszámokban küzdöttek. Nekik is szintidőn belül kellett teljesíteni, de ők már egymással is versenyeztek.

A verseny két napos volt, első nap a szárazföldi feladatok voltak, míg a verseny másnapján a futás, és evezés került sorra.

A verseny első napján szikrázó napsütésben volt részünk, de a második napra elromlott az idő, és szakadó esőben kellett versenyzőinknek rajthoz állnia.

A rendkívül mostoha időjárás ellenére, minden sportolónk remekül teljesített, minden versenyzőnk arany minősítéssel zárta a napot. Az arany minősítésen túl, a 10-12 éves korosztály 12 érmet, 1 aranyat, 2 ezüstöt, és 9 bronzérmet is gyűjtött!

Szívből gratulálunk minden versenyzőnknek!

Hajrá DKKSE!