Szombaton került megrendezésre az A-Híd Építő Kupa - Öböl-kör Bajnokság, melynek helyszíne az Újpesti-öböl volt. A KSI Kajak-Kenu szakosztály rendezésében közel 900 utánpótlás korú kis evezőssel zajlott a verseny.
Egyesületünk 15 kis kajakossal nevezett a versenyre. A 15 indulónk közül 7 kis versenyzőnek sikerült éremmel zárni a futamát. Minden érmes, és nem érmes versenyzőnknek gratulálunk szépen teljesítettek. Külön említésre méltó egyik új kis tagunk, Furtai Viktória, aki alig pár napja ült először hajóba, és mégis be merte vállalni a futamban történő indulást. Nem csak hogy bevállalta, de végig is csinálta, és nem lett utolsó! Nagy-nagy grtaula kicsi lány!
Mivel egyesületünk tagjai közül 3 embernek erre az időszakra esett a születésnapja, ezért verseny után egy közös ünnepléssel, és gigászi tortaevéssel zártuk a napot! A torták egy részét (és más finomságokat is) Szűcs Juliannától kaptuk, aki velünk együtt izgulta végig a versenyt, és szurkolt minden kis Dömsödi Kajakosnak. Ezúton is Boldog Születésnapot kívánuk kis kajakosainknak, Láng Rege Rékának, és Mészáros Fanninak, valamint egyesületünk elnökhelyettesének, aki egyesületünk egyik nélkülözhetetlen ezermester apukája is egyben, ő Barta Attila. Boldog Születésnapot!
A sors érdekes szülinapi meglepetése hogy mindkét születésnapos kis evezősünk, és a születésnapos apuka mindhárom csemetéje is érmet kapott! :)
Érmes versenyzőink:
- Fajta Kira (3. hely)
- Láng Rege Réka (3. hely)
- Mészáros Fanni (3. hely)
- Barta Erik Roland (5. hely)
- Barta Csanád Márk (6. hely)
- Barta Nikolett (6. hely)
- Szeile Bernadett Klaudia (6. hely)
Hajrá DKKSE!