Szeptember 5.-én, újra beindult az élet egyesületünknél. A hosszú nyári szünetet követően újra benépesült a vízitelep, és a telep előtti Duna szakasz, kis kajakosainkkal.
A két korábban távozó edzőnk helyére új edző érkezett. Ez volt az első közös edzés. Az új edzőnk, Pereg Ádám, és kis kajakosaink most ismerkedtek össze. Szerencsére, hamar megtalálták a közös hangot kis kajakosaink az új edzővel.
Pereg Ádám az MTK kajak-kenu szakosztályából érkezett hozzánk. Versenytapasztalattal, és edzői tapasztalattal is rendelkezik. Az egyesület vezetésének teljes támogatásával kezdi/kezdte meg a munkát egyesületünknél.
Az első edzés inkább az ismerkedésről, szólt, és minimális evezés mellett, jobbára ügyességi feladatokat kellett kis kajakosainknak végrehajtani, mint például hajóban felállni, állva evezni, egymás mellett úszó kajakokban helyet cserélni... A szokatlan, kihívásokkal teli feladatokat kis kajakosaink remekül megoldották.
Igazán jó hangulatú délután volt.
Hajrá DKKSE!