Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny beszámoló

Beküldte Webadmin – 2018, július 30 - 13:19
A DKKSE csapata a Magyar Bajnokságon Fadd-Domborin

6+1 érem a Magyar Bajnokságon Fadd-Domborin

A Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny, az év legrangosabb kajak-kenu versenye. Erre készülnek a gyerekek egész évben, hisz itt van az egész ország szinte minden versenyzője. A rendezvény helyszíne idén Fadd-Dombori volt. 2 nap alatt, 128 futamban, 80 egyesület, közel 2000 kajakosa mérte össze tudását.

Egyesületünk 9 futamban, összesen 15 versenyzőt nevezett. A Magyar Bajnokságon egyes számban csak azok indulhattak, akik a Pest Megyei Bajnokságon, és a Vidék Bajnokságon, az első etapban végeztek, és ezzel kivívták az indulási jogukat. 9 kis kajakosunk tudta kiharcolni az indulás jogát egyéniben. Két csapathajós, illetve két váltóversenyes futamunk is volt. 3+1 futamban sikerült végül dobogóra állnia a DKKSE kis kajakosainak.

Fajta Kira, gyönyörű teljesítményével, az MK1 Női Gyermek U11. 2000m-es futamában 25 fős mezőnyben a 3. helyen ért célba, bronzérem került a nyakába.

Mészáros Fanni (Gepárd), szintén gyönyörű teljesítménnyel, az MK1 Női Gyermek U12. 2000m-es futamban 28 fős mezőnyben a 4. helyen ért célba, ami szintén bronzérmet jelentett kis versenyzőnknek.

Mazula Levente, Bélavári Martin Tibor, Pesti István Gergő, és Jancsó Levente által alkotott csapat, az MK1 Férfi Gyermek U10.-U11. 4x300-as váltó futamban, látványos küzdelemmel, a 3. helyen fejezte be a futamot, amiért bronzérmet kaptak a csapat tagjai. (9 csapat indult)

Egyik futamunkban, sajnos történt egy kis gikszer. Barta Csanád Márk, U10-es korcsoportú versenyzőnk, aki a területi selejtezőről fantasztikus teljesítménnyel jutott az országos „aranypont csoport” döntőjébe, valami véletlen folytán a pár perccel korábban rajtoló U11-es futammal indult el, ahol az egy évvel idősebbek között, fantasztikus teljesítménnyel a 3.(!) helyen sikerült befejeznie a versenyt. Gyönyörű teljesítményét elismerve, bronzéremmel jutalmazták kis kajakosunkat, de mivel nem a saját korosztályában, és nem a saját futamában indult, ezért sajnos az eredményét hivatalosan nem vették figyelembe.

Péter Anna, és Vályi Veronika Tünde által alkotott csapat, K2 Női Kölyök U14. 2000m-es futamban, a 16. helyen érkezett célba. (21 páros indult)

K1 Férfi Kölyök U13. 2000m-es futamban, Furtai Ferenc a 14. helyen, Mazula Arnold László a 21. helyen fejezte be a futamot, a 24 fős mezőnyben.

A Jancsó Levente, Mazula Levente, Pesti István Gergő, és Bélavári Martin Tibor által alkotott MK4-es csapatunk megjárta a hadak útját :( Sajnos egyesületünk nem rendelkezik 4-es csapathajóval, így a felkészülésük nem volt zökkenő mentes. Ennek dacára a 7.helyen végeztek a 17 fős mezőnyben. A futam után a 7. helyen lettek kihirdetve, de érdekes módon a jegyzőkönyvbe már 9.-ként kerültek.

Barta Erik Roland, MK1 Férfi Gyermek U10. 2000m-es futamban a 20. helyen fejezte be a futamát, a 24 fős mezőnyben.

Barta Nikolett MK1 Női Gyermek U12. 2000m-es futamban a 9. helyen ért célba. (28 fős mezőny)

Szeile Bernadett Klaudia, MK1 Női Gyermek U12. 2000m-es futamban a 13. helyen fejezte be a futamát, a 25 fős mezőnyben.

Furtai Viktória, MK1 Női Gyermek U10. 2000m-es futamban, elismerésre méltó teljesítménnyel a 8. helyen ért célba a 20 fős mezőnyben.

Sajnos a Fajta Kira, Szeile Bernadett Klaudia, Barta Erik Roland, és Barta Csanád Márk által alkotott csapat, MK1 Vegyes Gyermek U10.-U11. 4x300m-es futama nem volt szerencsés, mert feltehetően az erős oldalszél miatt, egyik kis kajakosunk nem tudta hajóját a kijelölt pályán tartani, ezért a futamból pályaelhagyás miatt kizárásra kerültek.

Minden kis kajakosunkra végtelenül büszkék vagyunk, mert mi látjuk a fejlődésüket, napról napra jobbak, sportolóhoz méltóan komolyan veszik az edzéseket, és küzdenek teljes erőbedobással. Gyerekeink nagy része országos szinten erős középmezőnyben, vagy érmes helyen végzett. Számunkra, és a partról izguló szülők számára, az elért eredményektől függetlenül, ŐK a mi kis bajnokaink!

Egyesületünkben, ezen verseny után, kezdetét veszi a nyári szünet, jöhet a jól megérdemelt pihenés! Kis kajakosaink, és edzőik 3 hétre leteszik a lapátot!

Szép volt Fiúk, Lányok!

Gratula mindenkinek!

Hajrá DKKSE!

(id. Szabó Gabriella, kajak-kenu szakosztályvezető)

 

Fajta Kira 3. hely
Mészáros Fanni (Gepárd) 4. hely
Pesti István, Jancsó Levente, Bélavári Martin, és Mazula Levente 3. hely
Barta Csanád Márk és a kiérdemelt bronzérem