2017 február 11.-én megrendezésre került a már hagyományos évenkénti verseny a Héraklész Fizikai Felmérő.
Ezen a versenyen a kis kajakosok a fizikai erőnlétüket tesztelik, és mérik össze. A kisebbek húzódzkodás, lábemelés (fekve), és futás versenyszámokban. A nagyobbak szintén húzódzkodás, lábemelés (bordásfalon), és futás (Cooper), a 14év felettiek pedig már fekve nyomás versenyszámban is.Mivel ezen a versenyen szinte az ország minden egyesülete indul, ezért egyszerre több helyszínen kerül megrendezésre. Mi Pakson voltunk.
Kis kajakosaink jól szerepeltek a versenyen. Keményen küzdöttek, többen saját egyéni rekordjukat is megdöntötték. Öröm volt látni verseny előtt, és a verseny alatt a kis kajakosaink szemében a küzdeni akarást. Igazi harcokat láttunk, és ezen harcokat nem mindig egymás ellen, hanem legtöbbször saját magukkal vívták. Többször láttuk hogy a versenyzőink a sírás határán küzdenek, sőt voltak akik azon túl is… Mindenki jó akart lenni, jobb, jobb mint tavaly, jobb mint az edzésen, jobb mint eddig bármikor. Jobbak is voltak. Jó volt látni hogy a feladat végén, a versenyzőknél, ezen fájdalom csikarta könnyeket felváltják a büszke öröm könnyei, mert megcsinálták, mert küzdöttek, és nem adták fel… Induló versenyzőink közül hatan már a tavalyi versenyen is indultak. Közülük egy kis kajakos megőrizte tavalyi helyezését, a többiek kivétel nélkül javítottak rajta!
Büszkék vagyunk a versenyzőinkre, mert mindenki erőn felül teljesített!
Eredmények:
Egyesületünk összesítésben a 15. helyen végzett.
Indulóink:
- Bődi Endre Zsigmond 13. hely
- Ács Zoltán Péter 9. hely
- Barta Csanád Márk 4. hely
- Barta Erik Roland 6. hely
- Barta Nikolett 19. hely
- Basa Gergő 14. hely
- Blényesi Péter 35. hely
- Bődi Péter 25. hely (múlt évhez képes 18 helyet javított)
- Fajta Amina 4. hely
- Fajta Kira 4. hely
- Földi Róbert Márk 49. hely
- Láng Rege Réka 5. hely
- Láng Tege Botond 10. hely (múlt évhez képes 19 helyet javított)
- Mészáros Fanni 8. hely (múlt évhez képes 4 helyet javított)
- Péter Anna 15. hely
- Szeile Alexandra Vanessza ?14. hely (időmérési hiba! az eredmény nem reális, mert időmérési hiba történt!)
- Szeile Bernadett Klaudia 3. hely (megőrizte tavalyi helyezését)
- Vályi Veronika Tünde 21. hely (múlt évhez képes 3 helyet javított)
Hisszük hogy ez a nap, és ez a verseny komoly vízválasztó volt mind az egyesület, mind a kis kajakosaink életében.
Hajrá DKKSE!!!
A rendezvény alatt fogyasztott friss gyümölcsöt a SERZO Primo Kft. biztosította kis kajakosaink számára. Köszönjük.