Nyárbúcsúztató Csapatépítő nap

Beküldte Webadmin – 2018, szeptember 2 - 19:05
DKKSE Nyárbúcsúztató Csapatépítő nap a MOBILSOFA csapatával

Nyárbúcsúztató Csapatépítő a MOBILSOFA csapatával

Augusztus 31.-én, egy játékos csapatépítő napot tartottunk egyesületünknél.

Ezen a napon vendégünk volt fő támogatónk, a Mobilsofa.

A közös program egy baráti beszélgetéssel kezdődött, ezután, kis kajakosaink, és vendégeink a közeli étteremben közösen megebédeltek. Vendégeink nem jöttek üres kézzel, ajándékot is hoztak, amit az ebéd utáni szieszta alatt át is adtak a gyerekeknek.

A sziesztát követően sportolóink vízre szálltak, és különböző ügyességi feladatokat mutattak be, mint például hajóban felállás, majd állva evezés, valamint a vízen hajócsere, vagyis egymás hajójába átülés. Ezután vendégeink közül a bátrabbak a kajakozást is kipróbálhatták. Később egy közös sárkányhajózásra invitáltuk a Mobilsofa csapatát. Előtte, utána, közben természetesen nem maradhatott ki az ugrálás, és a fürdés sem.

Vidám, és tartalmas nap volt, remélhetőleg mindenki jól érezte magát.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a Mobilsofa csapatának, hogy már második éve támogatják egyesületünket, ezzel nagyban hozzájárulva kis kajakosaink zökkenőmentes felkészüléséhez!

Köszönjük a támogatást, és köszönjük, hogy a vendégeink voltatok!

Egyik kis kajakosunk, Vályi Veronika Tünde, ezen a napon ünnepelte születésnapját, ezért egy közös köszöntés után, tortaevéssel zártuk a napot. Ezúton is boldog születésnapot nagylány!

>>> A rendezvényen készült fotók Facebook oldalunkon megtekinthetők ITT <<<

Hajrá DKKSE!

Fő támogatónk a MOBILSOFA
Ajándékátadás
:)))
Közös sárkányhajózás a MOBILSOFA csapatával
Közös sárkányhajózás a MOBILSOFA csapatával
A szülinapos gyertyafújás
Tortavágás