Országos Diákolimpia, Keretfeltöltő 2018 -beszámoló

Beküldte Webadmin – 2018, szeptember 30 - 21:04
A DKKSE érmesei az Országos Diákolimpián, Keretfeltöltőn

5 érem az Országos Diákolimpián, Keretfeltöltőn

A verseny mérlege, 9 futam, 14 induló, 4 érmes futam, 5 érmes versenyző!

Idén először összevonásra került 2 nagy országos verseny, az Országos Diákolimpia, és a Keretfeltöltő. 2 napon keresztül, hihetetlen népes, és erős mezőnyben versenyzett a magyar kajakkenu utánpótlás színe java.

Több mint 2000 versenyző, több mint 200 futamban mérte össze tudását a Fadd-Dombori kajak-kenu pályán. A versenyzők 4 távon versenyeztek, 200méter, 500méter, 1000méter, és 2000méter.

A versenyzők a Diákolimpiai szokás szerint nem sportegyesületi színekben, hanem iskolájuk színeiben versenyeztek. Ezen a napon a versenyzők iskolájuk hírnevét öregbítették!

U12, és U13-as korosztályban, a 2000méteres futamokban komoly tétje is volt a versenynek, mert a kölyökválogatott keret ezen a versenyen került végleges feltöltésre.

Egyesületünk versenyzői 9 futamban, összesen 15-en voltak érdekeltek. Egyik kis versenyzőnk sajnos betegség miatt nem tudott elindulni, de erősítve a csapategységet, eljött szurkolni a társainak!

Kis kajakosainknak négy futamban sikerült érmet szerezniük.

Fajta Kira a Taksony Vezér Német Nemzetiségű Általános Iskola tanulója, MK1 leány U11 2000m-es futamban gyönyörű teljesítménnyel a második helyen ért célba, ezzel ezüstérmet szerzett.

Barta Csanád Márk, és Barta Erik Roland, a Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola tanulói, az MK2 fiú U10 2000m futamban szintén a második helyen célba érve, szintén ezüstérmet szereztek.

Barta Nikolett, aki szintén a Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola tanulója, az MK1 leány U12 2000m futamban, erős küzdelemben, a harmadik helyen végzett, és ezzel bronzérmet szerzett.

Mészáros Fanni (Gepárd), aki úgyszintén a Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola tanulója, MK1 leány U12 2000m-es futamában, csodaszép hajrával a 4. helyen végzett, és ezzel bronzérmet szerzett.

Arra külön büszkék vagyunk, hogy az előzetes időeredmények alapján úgy tűnik, 2 versenyzőnk bekerült a kölyök válogatott keretbe!

Minden versenyzőnk igazán „nagyot ment”, láthatóan komolyan megküzdöttek az eredményeikért!

Helyezéstől függetlenül minden gyerkőcünkre végtelenül büszkék vagyunk, mert a népes, és erős mezőny ellenére, vagy talán épp ezért, de önmagukból kihozva a maximumot, mindenki teljes erőbedobással küzdött!

Versenyzőink eredményei, a futamok sorrendjében (jegyzőkönyv alapján):

K1 fiú U13 2000m Döntő I.

  • Furtai Ferenc Földváry Gábor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 13. hely
  • Mazula Arnold László Földváry Gábor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 25. hely

K1 leány U14 2000m Döntő II.

  • Vályi Veronika Tünde Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola 12. hely

MK1 leány U12 2000m Döntő I.

  • Mészáros Fanni Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola 4. hely

MK1 leány U12 2000m Döntő II.

  • Barta Nikolett Viktória Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola 3. hely

MK2 fiú U10 2000m Döntő

  • Barta Csanád Márk - Barta Erik Roland Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola 2. hely

MK1 fiú U11 2000m Döntő I.

  • Mazula Levente Földváry Gábor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 10. hely
  • Pesti István Gergő Petőfi Sándor Általános Iskola 30. hely

MK1 fiú U11 2000m Döntő II.

  • Jancsó Levente Dominik Taksony Vezér Német Nemzetiségű Álltalános Iskola 11. hely
  • Bélavári Martin Tibor Árpád Fejedelem Álltalános Iskola 17. hely

MK1 leány U11 2000m Döntő

  • Fajta Kira Taksony Vezér Német Nemzetiségű Álltalános Iskola 2. hely
  • Szeile Bernadett Klaudia Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola 18. hely

MK1 leány U10 2000m Döntő

  • Furtai Viktória Földváry Gábor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 9. hely

 

Szuperek vagytok fiúk-lányok!

Hajrá DKKSE!

Fajta Kira második hely
Barta Csanád Márk, Barta Erik Roland második hely
Barta Nikolett harmadik hely
Mészáros Fanni (Gepárd) 4. hely