A Magyar Kajak- Kenu Szövetség a hétvégén, Dunavarsányban rendezte meg az Alsó-Duna, Dél-Nyugat Magyarországi régiós Fizikai Felmérőt.
Az idei évtől, jelentősen átalakul a fizikai felmérők jellege. A szövetség szakmai szempontok alapján jelentős változásokat vezetett, és fog bevezetni, melyek érintik az évi két fizikai felmérőt, és az eszkimó-indián játékokat. Ezeken a sporteseményeken ezentúl a sportolóknak egy előre meghatározott szintet kell teljesíteniük, és ez alapján kapnak ú.n. minősítést. A későbbiekben a szövetségi támogatás mértéke is ezen minősítések függvényében kerül átalakításra.
A fizikai felmérőkön korábban az adott feladatból, adott idő alatt, a versenyzőknek képességeik szerint, egymással versenyezve, a lehető legtöbbet kellet megcsinálnia. Ezen teljesítményeket értékelve, rangsorolták a versenyzőket. Az idei évtől ez jelentősen megváltozott. A mostani rendezvény már nem volt verseny. A kis sportolóknak egy, a szövetség által felállított minimum szintet kellett elérniük. Adott idő alatt adott számú gyakorlatot kellett teljesíteni. Mivel itt nem a mennyiség volt a lényeg, a minőségre fokozottan figyeltek. Aki ezt a minimum szintet teljesítette, oklevelet kapott. Minden korosztálynak 4 feladata volt, a nagyobbaknak futás, fekvőtámasz, lábemelés, és húzódzkodás. A kisebbeknek futás, rögzített karú lógás, plank, és netfit has gyakorlatok voltak.
Egyesületünk 28 versenyzőt nevezett a megmérettetésre, sajnos azonban ketten lebetegedtek, így 26 sportolónk tudott elindulni. Sportolóink közül majdnem mindenkinek sikerült teljesíteni a szintet, ezért szinte mindenki oklevéllel térhetett haza.
>>> Az eseményen készült fényképeink a Facebook-on ITT <<<
Hajrá DKKSE!