Rövid ünnepséggel zárult a kajak-kenu válogatott mai ebédje Rio de Janeiroban, csapattársai tortával és tapssal köszöntötték az olimpiai bajnoknőt. A Honvéd versenyzője holnap már vízre száll Kozák Danutával párosban, hétvégén pedig a négyes tagjaként lesz jelenése, így nem nehéz kitalálni, hogy mi lehetett a kívánsága, mielőtt elfújta a gyertyát. Lassan teljes létszámú a magyar kajak-kenu csapat Rióban, ahova helyi idő szerint vasárnap estig minden versenyző befut majd. Az utolsó különítmény ma hajnalban startolt Budapestről, soraiban az olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztinával, Csipes Tamarával, valamint a férfi négyes két tagjával, Kugler Attilával és Somorácz Tamással. Azok, akik már korábban kiértek, ma végre birtokba vehették a teljes pályát a Lagoa Stadiumban, mert a vízfelületen és a hajótárolókon eddig az evezős mezőnnyel kellett osztoznia a gyorsasági kajak-kenusoknak. “Az evezős versenyek miatt tegnapig csak egy 1 kilométeres edzőszakaszt használhattunk, ami zsúfolt volt és hullámos, nem lehetett rajta érdemi munkát végezni. Ma délelőtt viszont igazán ideális körülmények között tudtunk vízre szállni – mondta Storcz Botond, felnőtt vezetőedző. – A pályán szélcsend volt és elfoglalhattuk végleges helyünket a versenyzői területen is, ahol igyekszünk a sportolóinknak nyugodt körülményeket biztosítani. Úgy látom, hogy a csapat felszabadult, a következő napokban minden meg fogunk tenni, hogy minél többet hozzátehessünk az eddigi szép magyar eredményekhez.” A vezetőedző szavait erősítette meg Hajdu Jonatán is. A kenus sprinter vasárnap délelőtt az első között evezett a tükörvízen és elégedett volt a körülményekkel. “Bár az elmúlt két napban láttam, hogy milyen a pálya, ha szeles, de ma délelőtt igazán jól lehetett evezni, nekem a körülményekkel kapcsolatban nincsenek aggodalmaim – mondta a fiatal dunaújvárosi versenyző. – Jó hangulatban teltek eddig a napjaink, az egész csapat koncentrált, de feszültséget senkin sem érezni.” Az időeltolódás miatt korán reggel már sok száz üzenet várta a születésnapos Szabó Gabriellát. A versenyzőnő megszokta, hogy a születésnapja a szezon fő versenyére esik és a kerek évforduló ellenére sem tulajdonított ennek túl nagy jelentőséget. “A sok-sok kedves üzenet természetesen nagyon jól esett, de nem foglalkozom a születésnapommal igazán, mert hála Istennek van feladatom bőven. Danát külön megkértem, hogy babonából ő csak kedden, a páros döntő után húzza meg a fülemet. Nagyon jól érzem magam, akkor lennék szomorú, ha ma nem lehetnék itt” – mondta Szabó Gabriella. Az olimpiai kajak-kenu regattán holnap, magyar idő szerint délután 2 és fél5 között rendezik a selejtezőket négy versenyszámban, C-2 1000 méteren, női K-2-ben, szintén a hölgyeknél K-1 200 méteren, valamint a férfi kajakosok között, K-1 1000 méteren. MKKSZ-sajtó/Rio de Janeiro Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség
Keresés
Friss híreink
Versenynaptár
Nincs verseny a közeljövőben...
DKKSE a Facebookon
DKKSE hírarchívum
- 2016 (40)
- július (3)
- augusztus (9)
- Újabb rekordokat döntött meg a magyar kajak-kenu
- Ott folytatták, ahol Minszkben abbahagyták OB
- Szabó Gabriella 30 éves
- Elindult a Facebook oldal...
- Szurkolás az aranyért
- Megjött az aranygép
- "Így lett kerek a sztori" -interjú Szabó Gabriellával
- „Szív nélkül nem lehet olimpiát nyerni” -interjú Csipes Tamarával
- DIGI Sport, Reggeli Start - Beszélgetés Szabó Gabriellával, és Csipes Tamarával.
- szeptember (6)
- október (9)
- november (3)
- december (10)
- 2017 (35)
- 2018 (33)
- 2019 (21)
- 2020 (11)
- 2021 (1)